|
Vác városának jelenleg hét olyan testvérvárosa van, amellyel az együttműködést szerződés is rögzíti:
Järvenpää - Finnország
Donaueschingen - Németország
Deuil-la-Barre - Franciaország
Givatayim - Izrael
Székelyudvarhely - Románia
Dubnica nad Váhom - Szlovákia
Ipolyság - Szlovákia
Järvenpää Helsinkitől 40 km-re fekvő, mindössze néhány évtizedes múltra visszatekintő, zöldövezeti kisváros. A város híres lakója volt Jean Sibelius zeneszerző és karmester, az ő nevét viseli a város zeneművészeti iskolája is. Järvenpää-ben számos kórus és zenei csoport működik, emellett kiemelkedő a sportélete - főként a vízi sportokat illetően.
A finn várossal 1984 óta tart fenn városunk egyezményben rögzített testvérvárosi kapcsolatot. Az egyes szerződéseket eleinte három évenként, 1994 óta pedig kétévente írják alá a városok polgármesterei. A testvérvárosi kapcsolat a kultúra, a sport, és az ifjúsági kapcsolatokra épül, így diákok, sportolók, művészek, zenei együttesek is többször látogattak kölcsönösen egymáshoz. A testvérvárosok képviselői gyakran szerveznek tanulmányutakat egymás intézményeibe. A városokban aktívan működnek Baráti Társaságok. Az ifjúsági csereprogram delegációi évenkénti váltásban utaznak Järvenpää-be, illetve Vácra. A legutóbbi együttműködési megállapodás a 2008-2009-es évekre szól, s az elmúlt évben került aláírásra Järvenpää-ben. Finn testvérvárosunk polgármestere 1992 óta Erkki Kukkonen.
Donaueschingen a Duna forrásánál, Baden-Würtemberg tartományban található. A város több környékbeli kisebb település gazdasági, oktatási és kulturális központja. Kiemelt a művészeti élete, minden évben megrendezik a kortárs képzőművészek fesztiválját, de híresek a lovasversenyek is. A testvérvárosi egyezményt 1993-ban rögzítették. Kiemelten jó a kapcsolat a városok iskolái és más intézményei között. Mindkét városban működik Baráti Kör. A Váci Világi Vigalom elképzelhetetlen a testvérváros valamelyik fúvós együttese nélkül. A két város hivatalai is rendszeresen és aktívan együttműködnek. Donaueschingen főpolgármestere 2004 óta Thorsten Frei.
Deuil-la-Barre Párizzsal már összenőtt, inkább külvárosnak nevezhető település. A testvérvárosi egyezmény aláírására 1991-ben került sor. Deuil-la-Barre-ban rendszeresen tartják a testvérvárosi napokat, melyeken meghívottként minden évben részt vehetett egy-egy zenei csoport és városi küldöttségünk is. Az elmúlt években a kapcsolat jelentősen fejlődött, különösen az oktatási intézmények között. A város polgármestere 1997 óta Jean-Claude Noyer, aki a korábbi években alpolgármesteri funkciót töltött be.
A székelyek fővárosa és Vác közötti kapcsolatok kiépítése 1992-ben kezdődött. A testvérvárosi egyezmény aláírására 1997-ben került sor. A két város kulturális csoportjai, baráti közösségei rendszeresen vendégeskednek egymásnál. Székelyudvarhely művészei állandó résztvevői és szereplői a Váci Világi Vigalom programjainak. Városunk küldöttsége mindig ott van a székelyudvarhelyi Szejke Napok rendezvényein. A testvérváros polgármestere 2008-tól Bunta Levente.
Givatayim Izrael fővárosának Tel Avivnak elővárosa. A várost 1922-ben alapították, lakossága 60 ezer fő. A város nevének jelentése két domb. A Vác és Givatayim közötti testvérvárosi egyezményt 1993-ban írták alá a városok vezetői. A városban működik művészeti középiskola, valamint színház is. Városunk többször is fogadta Givatayim táncegyüttesét, legutóbb a 2006. évi Váci Világi Vigalom alkalmából mutatkoztak be művészeik. Vác küldöttsége több alkalommal járt Izraelben. Givatayim polgármestere Reuven Ben-Shachar.
A szlovákiai várossal a kapcsolatfelvétel a váci büntetés-végrehajtási intézet vezetőségén keresztül történt. Ezt követően teljesedett ki az együttműködés a két város között, amelynek keretében az elmúlt években Dubnica világhírű népi együttesei rendszeres szereplői voltak Vác kulturális programjainak. A kölcsönös művészeti cseréknek ad biztos alapot a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat léte és segítőkészsége is. Jelentősen fejlődik a két város iskolái közötti kapcsolat. A városok 1998-ban írták alá a testvérvárosi szerződést. 2005-ben a Váci Világi Vigalom díszvendégeként Dubnica kapott lehetőséget színes kulturális életének bemutatására. A város polgármestere Jozef Gašparik.
Legújabb testvérvárosunk Ipolyság. A testvérvárosi egyezmény aláírására 2004-ben került sor. A kora középkorban létesült város lakossága nyolcezer fő, s ma több mint ötezren vallják magukat magyar nemzetiségűnek.
Ipolyság Szlovákia és Magyarország határán, az Ipoly folyó partján helyezkedik el. A várost, Hont vármegye székhelyét, a Trianoni békeszerződés csatolta el Magyarországtól s került Csehszlovákiához. Ipolyság múltjában kiemelkedő szereppel bír a 11. században alapított Benedek rendi kolostor. A reformkorban a település polgári várossá fejlődött. Csehszlovákiához csatolásával elveszítette megyeközponti, majd később járási vezető szerepét is. Napjainkra Sahy élénk kulturális élettel rendelkező dinamikus fejlődésnek indult város. Ipolyság és Vác városok közötti együttműködési megállapodás az intézményi, a sport és a kulturális kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. A város polgármestere Pásztor Lajos.
Egyéb együttműködések
Yurihonjo városa Japán északi részén, Akita prefektúrában található. A tengerparton fekvő, 90 ezer lakosú város korábban Honjo és Yuri néven ismert településekből, továbbá több kisebb város egyesüléséből jött létre 2005-ben. A két város kulturális együttműködési megállapodását 1996-ban Lábai László és Hiroshi Yanagida írták alá. Az első ifjúsági delegáció 1998-ban utazott a Távol-Keletre. Ettől kezdve a küldöttségek évenkénti váltásban látogatják egymást.
Yurihonjo elkötelezett, hogy megismerje országunkat, városunkat és megismertesse velünk a japán kulturális életet, hagyományokat, és terjessze Japánban a magyar kultúra értékeit. Az együttműködés lényege továbbra is a fiatalok közötti cserekapcsolatok bővítése lesz. A város polgármestere 2009 áprilisától Makoto Hasebe.
|