Meghosszabbították a Vác Város Levéltára által összeállított, „És akkor becsukták az ablakokat” – Emlékek a váci zsidóság életéről és sorsáról című kiállítást. A megnyitót még június végén, a váci zsidóság elhurcolásának 79. évfordulójára időzítette az önkormányzat. Az eseményen a kiállítás kurátora Horváth M. Ferenc, Matkovich Ilona polgármester és Gyarmati György történész mellett Heisler András, a MAZSIHISZ volt elnöke és Radnóti Zoltán főrabbi is felszólalt.
Mint ahogy akkor az ES is beszámolt róla, a kiállítás elsősorban nem a Holokausztra koncentrál, hanem épp ellenkezőleg, annak a kisebbségnek az életét mutatja be, amely átszőtte és gazdagította Vác mindennapjait az élet minden területén. A kiállítás mementó és egyben arra késztet mindenkit, hogy tegyen önvizsgálatot, mit tud tenni a maga területén a ma is folyton megjelenő megosztó gyűlölködéssel szemben. Meghosszabbított nyitvatartással a kiállítás egyénileg és csoportosan is látogatható szeptember 30-ig a Madách Imre Művelődési Központ első emeleti galériájában.