A saját indítványuk alapján, egyhangúlag megszavazták a tatabányai önkormányzat közgyűlésének fideszes képviselői, hogy a város területén ne lehessen új akkumulátoripari beruházást indítani – írja a 24.hu.
A portál emlékeztetett: mindez azután történt, hogy a külügyminiszter irányítása alatt működő HIPA-tól megkeresték a polgármestert azzal, hogy az ipari parkban akkugyárat hoznának létre.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) még októberben kereste meg a független polgármestert azzal kapcsolatban, hogy jött egy befektetői megkeresés egy akkumulátoripari vállalattól, hogy Tatabánya közigazgatási területén egy csarnoképületben fejlesztéseket végeznének el, ahol aztán később akkumulátorokat lehetne összeszerelni.
A HIPA a válaszra szűk határidőt szabott a városvezetés felé, de kérésében igen körültekintően fogalmazott: „Szeretnénk az Önkormányzat szíves álláspontját is megismerni a tekintetben, hogy lenne-e nyitottság ilyen típusú beruházás fogadására a településen vagy esetleg elzárkóznának ezen ágazatbeli vállalatok letelepedésétől?”
A polgármester válaszlevelében nem javasolta a beruházás megvalósítását a városban, két lényeges pontra hivatkozva. Egyrészt azért, hogy a térségben országos összevetésben is nagyon alacsony a munkanélküliség, így a beruházás munkaerőpiaci feltételei nem állnak rendelkezésre. Szerinte a fejlesztés kizárólag a külföldi munkavállalók számának szükségszerű és komoly növekedésével, potenciálisan pedig a lakosság növekvő ellenérzése mellett lenne megvalósítható. Másrészt pedig arra, hogy a vármegyébe tervezett hasonló beruházások már jelenleg is érintik a Tatai-medence vízbázisát. „Az ezzel kapcsolatos félelem komoly erősödésére, valamint a vármegye más településein tapasztaltakhoz hasonló, heves tiltakozásra és ellenérzésre számítok, amennyiben egy ilyen terv nyilvánosságra kerül” – írta válaszában a városvezető.
A polgármester aztán nyilvánosságra hozta válaszlevelét, de a HIPA levelét nem. A város közgyűléséhez pedig a megkeresés kapcsán azzal a javaslattal fordult, hogy a képviselők hozzanak általános érvényű határozatot arról, hogy nem támogatnak semmiféle további akkumulátoripari beruházást Tatabánya területén.
A polgármester novemberben közmeghallgatást is tartott ez ügyben, amely óriási érdeklődés mellett zajlott. A helyiek többsége messzemenőkig elutasított azt, hogy bármilyen akkugyár-beruházás megvalósuljon a városban.
A 24.hu rámutatott, hogy a közmeghallgatás szokatlan helyzetet eredményezett: a fideszes képviselőknek védekezniük kellett egy olyan ügyben, amelyben egyébként a párt támogatóan lépett fel. A hallgatóság soraiból egyenként nekik szegezték a kérdést, hogy támogatják-e a fejlesztést, vagy sem, ugyanis eleinte inkább nem foglaltak állást az ügyben.
A polgármester november 23-ra közgyűlési ülést hirdetett, ahol a HIPA által megpendített beruházás kapcsán a testület határozatot hozott. Ennek alapján Tatabánya közgyűlése úgy döntött, (a fideszes képviselők támogatása mellett) nem támogatja az akkumulátoripari beruházások végrehajtását a város területén.
Mint ismert, Vácon nemrégiben a városvezetés megkérdezte az emberek véleményét arról, hogy támogatják-e azt, hogy akkuipari-beruházás létesüljön a városban. Matkovich Ilona polgármester többször is jelezte, hogy nem kérnek abból, hogy a kormány Vác városában akkumulátorgyárat építsen. Éppen ezért konzultáció keretein belül megkérdezték erről a város polgárait. Végül, a válaszadók 96 százaléka nemet mondott erre.
Matkovich emellett akkor kijelentette:
„A váciak véleménye egyértelmű. Sajnálatos, hogy a Fidesz egyik kérdésben sem állt a váciak mellé. A Fidesz az akkuipari beruházásokat és a munkásszállók építését is támogatja. Ez a kormány gazdaságpolitikájának az alapja. Mi azonban, ha kell, a kormánnyal szemben is ki fogunk állni a váciak védelméért.”
Forrás: 24.hu.
Fotó: Pixabay.com