Tizennyolcadik alkalommal hirdették meg a „Magyarország Tortája” versenyt. Államalapító Szent István ünnepére – Magyarország szimbolikus születésnapjának köszöntésére – a magyar cukrászat hagyományain alapuló tortákat várt a Magyar Cukrász Ipartestület.
Az idei év témaköre a „Szuperélelmiszer” volt, mellyel a szervezők a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra hívták fel a figyelmet. Ilyen pl. a csipkebogyó, a köles, a sütőtök és a dió. További felhasználásra javasolt összetevő volt többek közt a homoktövis, a berkenye, a kökény és a mák.
A 2024-es megmérettetésen – a 7 fős zsűri 3 fordulós értékelésének első körében – 31 nevező közül hatan jutottak tovább. A váci Édes Vonal cukrásza – Kovács Alfréd – Mákvirág tortájával került be a döntőbe.
A második körben újrakóstolják a pályaműveket, és javaslatokat tesznek tökéletesítésükre. A döntőben a tortákat az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteniük a versenyzőknek, ahol a zsűri – meghatározott jellemzők szerinti pontozással – kiválasztja a győztest.
A nyertest augusztus elején hirdetik ki, tortáját az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először a nagyközönség. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd.