Erről Kiss Zsolt alpolgármester, az árvízvédelmi operatív törzs tagja nyilatkozott az ES TV-nek:
„A legnagyobb árvízi szintre védekeztünk. Mindent annak rendeltünk alá, hogy ha a vízinfóval ellentétesen nagyobb árvíz lenne Vácon, a váciakat akkor is meg tudjuk védeni. Ezért egyetlen zsák sem volt felesleges, és egy zsák sem azért van még a Vásártéren, vagy fent a Szérűskertben, mert ne lenne rá szükség, hanem mert ez a védelmi biztonsági tartalék.”
Matkovich Ilona polgármester csütörtökön elmondta, több mint 300 ezer zsákból készült el a váci védmű. A helyettese pedig ugyanaznap tájékoztatott arról, hogy 100 ezer homokzsák van tartalékban.
- A mostani adatok alapján szombat reggel 750 centiméteren tetőzik majd a Duna, ami a 2013-as rekord alatt lesz fél méterrel.
- Azonban maga a vízügy is bizonytalan volt: vasárnap még a 8 métert – egyben a csúcsot – közelítő áradást vártak Vácnál.
AJÁNLÓ: Szivattyúkkal tartják vissza a vizet a sétányon, 24 órában őrzik a gátat