A május 15-re tervezett képviselő-testületi ülés előkészítéseként e hét első három napján a szakbizottságok tartják meg az éves munkaterv szerinti tanácskozásuk aktuális ülését. Az alábbi összefoglalónkban a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság (PÜB) keddi üléséről adunk tájékoztatást – számolt be róla Vác Város Önkormányzatának honlapja.
Az előző év városi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet elfogadása képviselő-testületi hatáskör, véleményezését a PÜB adja meg. A bizottság elé került előterjesztésből kiderült, hogy a meggondolt és tervszerűen folytatott 2023-as önkormányzati gazdálkodás eredményeként minden, a váci emberek életét döntően befolyásoló területre több forrás jutott az előző évekhez viszonyítva. Mindez úgy, hogy a központi elvonások drasztikus mértékben emelkedtek – például szolidaritási hozzájárulás címen immár milliárdon felüli összeget kell a váciak pénzéből az állami kasszába befizetnie a városnak! Ugyanakkor a mostani önkormányzati ciklus utolsó két teljes évében több, mint 22 millió forinttal kisebb ingatlanértékesítés történt, mint az előző, kormánypárti ciklus záró két esztendejében.
Az önkormányzat 2023-as költségvetési főösszege az eredeti 11,1 milliárdról az év végére közel 14,4 milliárdra növekedett. A maradvány összege megközelíti a 2 milliárd forintot.
A likviditási jelentésből látszik, hogy a költségvetési elszámolási egyenleg továbbra is jelentős pluszt mutat: május elején meghaladta a 248 millió forintot. Mellette még további 900 millió forintnyi lekötött betéttel is rendelkezik az önkormányzat.
A PÜB átruházott hatáskörben engedélyezte, hogy minimális költségtérítés ellenében a váci uszodában május 11-én a Fogyatékosok Országos Diák- Verseny- és Szabadidősport Szövetsége megrendezze a Hallássérültek Országos Diákolimpiáját és a XXXV. Cházár András Emlék Úszóversenyt.