A nagy hőség miatt több párakaput üzemelt be a Váci Városfejlesztő és újabb útszakaszokat is locsolnak a közterületeken. A önkormányzat egyúttal a vigalomra is készül, ezért a hűsítés céljából felállított technikai eszközök mellett a Duna-parti toalettet is megnyitják a fesztiválra – mondta a Városfejlesztő.
Újabb párakapuk beüzemeléséről döntött az önkormányzat, miután kiderült, hogy az országos tisztifőorvos csütörtök éjfélig meghosszabbította a hőségriadót. A Váci Világi Vigalomra készülve el is helyeztek belőle párat a Duna-parton, illetve a főtéren is üzemel a technikai eszköz.
“A vigalomnak a sokaságát jobban el tudjuk látni. Öt párakapu várja a városban a hűsölni vágyókat” – mondta Rozmaring Sándor hozzátéve: megnyitják a Duna-parti toalett-épületet is a fesztivál alatt, és az ivókutak állapotát is folyamatosan ellenőrzik – mondta a Városfejlesztő műszaki vezetője.
“A Váci Vigalomra készülve a Duna-parti kővécé üzembe van helyezve, fogja várni a vendégeket, akiknek szüksége lesz rá. És a szervezők további mobilvécéket helyeznek ki ötvenes nagyságrendben. Szemétszállítás meg van szervezve reményeink szerint, ugyanolyan színvonalon lesz megoldva a város takarítása, napról-napra megoldva, mint ahogy eddig is volt.”
Eddig a város úthálózatából 23 kilométernyit hűtöttek délutánonként, de a meghosszabbított hőségriadó miatt az önkormányzat úgy döntött, 43 kilométerre emeli a locsolandó közterületek hosszát.