Február 27-én (amikor még téma volt a nyilvánosságban a kegyelmi ügy) Rétvári Bence a parlamentben azt mondta:
„Sajnos nem tudjuk, hogy húsz évig ez az ember hány gyereknek törte derékba a fejlődését azzal, amit ott csinált abban az intézményben, és Demszky Gábor alatt folyamatosan mindig meghosszabbították. Kinevezték, meghosszabbították, meghosszabbították, sőt talán az is tervük volt, hogy határozatlan időre meghosszabbítsák, és amikor állami fenntartásba került az intézmény, akkor viszont három éven belül kibukott az ügy, elindult a nyomozás, és utána börtönbe került ez a vezető, mert igenis börtönben van a helye az ilyen embernek, tisztelt képviselő úr.”
Csakhogy – mutat rá a 444 – Demszky Gábor nem nevezhette ki Vásárhelyi Jánost. A 2019-ben nyolc év fegyházbüntetésre ítélt pedofil igazgató ugyanis 1990. szeptember 1. napjától állt közalkalmazotti jogviszonyban a gyermekotthonnal, míg Demszkyt 1990. október 31-én választották Budapest főpolgármesterévé. Vásárhelyi kinevezésének idején még Bielek József volt Budapest Főváros Tanácsának elnöke, e pozícióban egyébként az utolsó vezető, aki az MSZMP színeiben segítette az önkormányzati rendszerre történt átállást.
1990 és 2010 között gyermekvédelmi panasz nem érkezett az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzathoz, ezt Kiss László, a bicskei gyermekotthonban történtek kivizsgálásgálására alakult fővárosi bizottság elnöke is megerősítette a lapnak. Vagyis 1990 és 2011 között nem érkezett olyan hivatalos jelzés, amely alapján aggályok merültek volna fel Vásárhelyivel kapcsolatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igazgató ebben a 20 évben nem követett el semmilyen visszaélést, csupán annyit, hogy ennek dokumentált formában nem maradt fenn jele, amely alapján a Fővárosi Önkormányzat az intézmény fenntartójaként bármilyen eljárást indíthatott volna.
És ha már a Fidesz Vásárhelyi miatt egészen 1990-ig mutogat, azt se felejtsük el, hogy 2002-ben még maga Orbán Viktor kampányolt a pedofil igazgató mellett.