Utolsó felkészülési mérkőzésén négygólos vereséget szenvedett a Vác VLSE az Újpest FC II együttesétől.
A csapatban pályára lépett Tóth Nándor is, aki új igazolásként mutatkozott be, hiszen a 19 éves védő féléves kitérőt követően visszatért a Vác Deákvár SE-től!
Kovács Péter vezetőedző értékelése:
„A mai mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Sajnos sérülések és betegség miatt nem tudtunk az „elképzelt” kezdőcsapattal pályára lépni, de így mások előtt adódott lehetőség, hogy megmutassák helyük van a kezdő 11-ben. Nekünk is tükröt tartott ez a találkozó, hogy hol is tartunk jelenleg. Nagyon sok hibánk kijött a mérkőzésen, amiket sürgősen ki kell javítani, de nagy tragédia nem történt. Jobb, ha most jönnek elő a hibák, mint a tétmérkőzéseken! Egy fiatal, jól összerakott Újpesttől szenvedtünk sima vereséget, de azért akadtak biztató pillanataink is, csak sajnos kevés” – értékelt Kovács Péter edző.
Újpest FC II–Vác VLSE 4–0 (3–0)
Újpest, Tábor utca.
Vác: Bajkán Balázs – Hugyecz Máté, Marosi László (Tóth Nándor), Pap Botond, Szabó Bence (Magos Máté) – Sós Roland (Holdas János), Nagy Zoltán, Dömök Enrikó – Rusvay Balázs (Kovács Zsombor), Vén Botond, Busák Levente (Geschitz Áron).
Ez volt az utolsó felkészülési mérkőzés a bajnoki folytatás előtt; folytatás február 24-én, szombaton, 14 órától a Biatorbágy vendégeként, már bajnoki meccsen!
Forrás: Vác VLSE