Minden évben kétszer – húsvét és a Mária napi búcsú előtt – tisztul meg iskolások és önkéntesek segítségével a Vác tüdejének is nevezett alsóvárosi liget: 1990 óta szervezi meg az önkormányzat és Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány közösen a programot.
A helyszínen Inotay Gergely alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy fontos a város számára, hogy bár az iskolák nem tartoznak már hozzájuk, mégis itt összefognak és közösen cselekednek.
„A diákságnak minden lehetőséget meg kell teremteni és minden támogatást meg kell adni arra, hogy szépíthesse a környezetét és azt, hogy jó közösséget építsen. Az, aki a természetet védi, az a későbbiekben sem fogja rombolni, ez pedig a számunkra talán a legnagyobb haszna ennek a történetnek” – mondta.
Kiss Zsolt, a körzet képviselője köszönetet mondott Bíró Györgynek a szervezésért, a diákoknak pedig a munkáért. Az alpolgármester, aki be is állt levelet gereblyézni arról is beszélt, hogy 2015-ben 10 darab beszélő padot is kihelyeztek a Ligetben, ami lehetőséget biztosít a megpihenésre.
„Még Sztankó Attila atyával együtt helyeztük el a padokat közel 10 évvel ezelőtt. Bibliai idézetek kerültek fel rá, hogy akik erre sétálnak, vagy sportolnak, akár családdal jönnek ki ide, azok testben és lélekben is megpihenhessenek itt.”
A takarításhoz most is a Váci Városfejlesztő Kft biztosított eszközöket és gondoskodtak az összegyűjtött avar és szemét elszállításáról is.
Feladó: Vác Város Önkormányzata