A deákvári játszótér felújításával folytatnák a fejlesztések sorát – emelte ki Matkovich Ilona polgármester, aki a Nagyítóban foglalta össze az október 9-vel megkezdett ciklus legfontosabb célkitűzéseit. Minden lehetőséget meg kell ragadni annak érdekében, hogy a város útjainak felújítását hatékonyabban folytatni tudják, de az esővízcsatornák ütemezett rendbetételét is meg kell kezdeni, ugyanis ezek karbantartásával eddig szinte senki nem foglakozott a rendszerváltás óta – emelte ki a városvezető.
„Rétvári Bence képviselővel az útpályázatokról beszéltünk. Mivel Vác járásszékhely, itt rengetegen használják a mi útjainkat, ide bejárnak dolgozni, behozzák a gyermekeiket óvodába, iskolába. Teháta azt kértem, hogy legalább ez legyen egy ilyen terület, ami ne csak a bekötőutak, hanem bent a városban is. Legalább a forgalmas utakban segítsenek, ilyen egyébként a Gombási út, aminek nagyon nagy szüksége lenne a felújítására úgyhogy most csináljuk a terveket és akkor ezt be fogjuk adni. Ez például egy prioritás. Az útfelújítások mindenképpen. Ezen kívül rengeteg ilyen igény van, hogy úgy hagytak kisebb lakóparkokat, hogy nem volt közvilágítás. A csatornarendszerünk nagyon elöregedett, az árvíz rámutatott micsoda problémák vannak a 80 éves csatornarendszerrel.”
A TELJES ADÁS: