A női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Németh András a saját közösségi oldalán számolt be róla, hogy leégett a váci otthonuk teljes tetőzete, illetve emeleti része. A hírek szerint az anyagi kár jelentős, akár több tízmilliós nagyságrendű is lehet.
“Kedd délután történt a baj, amikor én már elmentem edzést tartani. Valamilyen elektromos tűz keletkezett, ami teljesen elégette a cserepes tetőt, illetve az emeleti részünk is odalett. 86 esztendős anyósom volt egyébként csak otthon. Amikor észlelte a bajt, szólt a szomszédoknak, akik hívták a tűzoltókat, de sajnos így is jelentős lett a kár – mesélte a Blikknek a 70 esztendős szakember, aki 2016 óta a Váci NKSE és a Dunakanyar Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója.
Nem tudni, mennyibe fog kerülni a helyreállítás, de több tízmillió forintos tételről lehet szó. Azóta többen is jeleztél, hogy segíteni szeretnének Némethéknek.
“Reményeink szerint a biztosító fedezi a károk egy részét. Most várja az ajánlatot, mennyiért lehet helyrehozni tetőt, előreláthatólag 50-100 millió közötti összegről lehet szó. Azóta nagyon sokan jelezték egyébként a támogatásukat, amit időben biztos igénybe veszünk. Köszönjük azt is, hogy polgármesterünk még a tűz oltása alatt a helyszínre érkezett és felajánlott egy házat, ahova bútorainkat elszállítottuk. Ebben távolabbi szomszédaink, Nagy Rékáék adtak nagy segítséget” – árulta el a mesteredző, aki 1988 óta élt a gödi ingatlanban. “Nagyon rossz érzés, hogy az embernek nincs otthona, ráadásul legalább fél évig biztosan nem lesz lakható a házunk… Hálistennek a lányomnak van egy háza, de elég messze, odament a feleségem és az anyósom, én pedig az akadémiánkon kaptam egy szobát.”
AJÁNLÓ: A váci májtranszplantált dartsozó Európa-bajnok lett