Mint ismert, az utóbbi időben rengeteg probléma támadt a magyarországi vasúti közlekedésben. Hol a késések, hol járatkimaradások tarkították a problémák tengerét. Az utóbbi hetekben azonban mindhárom budapesti fejpályaudvar elesett a hibák tömkelege miatt.
„A MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudjuk varázsütésre megújítani – 30 év hátrányunk van, de nekiállunk” – írta Lázár János hétfőn, miután a MÁV és a Volánbusz vezetőivel is egyeztetett. A miniszter elmondta, a kormány közel 850 milliárd forintból mintegy félezer kilométernyi sínt újít fel, továbbá újraindítják a hazai IC-kocsik gyártását és jó minőségű, használt járműveket szereznek be.
Amit viszont rövid idő alatt meg lehet változtatni, az az utasokhoz való hozzáállás: az utasok érdemi segítése és támogatása azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak. Ezt várom el elsőként a MÁV-csoport új vezetésétől, amelyet a hétfő reggeli találkozásunk alkalmával mutattam be a vállalat igazgatóságának és felügyelőbizottságának, illetve az érdekképviseleti vezetőknek.
– írja, bejegyzésében, Lázár.
Lázár János, a zártkörű megbeszélésen leszögezte, hogy „a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatjuk önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre. Azt is elvárom a MÁV-csoport új vezetőitől, hogy személyesen vegyenek részt a MÁV-ról – eddig azonban jószerint a MÁV nélkül – zajló vitákban. Van a magyar vasútnak elég baja, nincs rá szükség, hogy álfideszes ellenzéki vagy álellenzéki fideszes politikusok még csúsztatásokkal és hazugságokkal is hergeljék ellene az utasokat”.
AJÁNLÓ: Gulyás Gergely próbálta magyarázni a megmagyarázhatatlant a váci kórház kapcsán