Az idei bajnokikon zsinórban elért hat győzelem után az élvonal két legerősebb csapata ellen már vereséget szenvedett NB I-es csapatunk. A vasárnapi győri után ma a fővárosi zöld-fehérekkel szemben sem sikerült a bravúr: Praktiker-Vác – FTC-Rail Cargo Hungaria 26-31 (12-17).
Az első percekben a női elsőosztály egyetlen pontveszteség nélküli csapatának háromszor is egyenlítenie kellett. Majd három gólt szerezve fordítottak a támadás és védekezés közben egyet cserélő vendégek. (Nálunk nem volt ilyen variálás.) A Fradi siettette volna a játékot, míg a mieink inkább hosszabb támadásokat vezettek.
Negyedóra elteltével kicsit elfogytak a támadásaink, védekezésben meg nem igazán volt sikeres a zavarós védőfalunk. Sajnos, ekkor féltucat góllal lógott el az ellenfél, ami tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzést.
Az ötgólos hátrányból indított második félidő elején újra jól és eredményesen akcióztunk. A váci széleken váltás történt, a vendégeknél pedig a kapuban történt csere. Marincsák Nikolett góljaival zárkóztunk, miközben a meccs középső harmadát a győri csatában ma is érezhetően belefáradt Kuczora Csenge a kispadon töltötte.
A sportszerű találkozón alig volt kiállítás és büntető, miközben tartotta 4-5 találatnyi fórját az FTC. Amikor visszajött csapatkapitányunk, csökkentette a különbséget a Praktiker, amihez kellett Csizmadia Fanni néhány bravúrja is. Már csak 2-3 gól volta különbség, amikor 22-25-nél percekre megállt a gólgyártás. Sajnos a látogatók léptek el innen, amihez hozzájárult egy enyhe játékvezetői támogatás is.
Öt perccel a vége előtt a meccs legnagyobb – hatgólos – különbsége állt vissza. Végül az említett első játékrészbeli váci hullámvölgy után magabiztosan nyertek vendégek, ám – ahogyan a győri bajnokin – küzdőképességéért és az időnkénti kitűnő teljesítményéért mindenképpen megérdemelték a mieink a váci szurkolók köszönetét.
A 18 bajnoki után 10 győzelemmel és 8 vereséggel álló váciak tartják helyüket a tabella 5. pozíciójában. Most a válogatott olimpiai selejtezője – melyre a váciak közül Bordás Réka és Kuczora Csenge kapott behívót – többhetes bajnoki szünet következik. Csapatunk legközelebb április 20-án szombaton a székesfehérváriak otthonában gyarapíthatja pontjait.
Női kézilabda NB I, 18. forduló: Praktiker-Vác – FTC-Rail Cargo Hungaria 26-31 (12-17)
Vác, 700 néző. Vezette: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Praktiker-Vác: 6 Bukovszky Anna – 6 Such Nelli 1, 8 Ballai Borbála 5, 6 Bordás Réka, 6 Kuczora Csenge 4 (1), 7 Csíkos Luca 7, 6 Ballai Anna 1.
Csere: 6 Csizmadia Fanni és – Győri Alexa (kapusok), 6 Marincsák Nikolett 4, 6 Kovalcsik Jázmin 1, – Kurucz Aida 1, 6 Bánfai Kíra 1, 5 Csire Fanni 1.
Vezetőedző: Herbert Gábor
FTC, góldobók: Bölk 10; Malestein 7 (1); Klujber 4; Lekics 3 (1); Cvijic, Hársfalvi és Simon 2-2; Kisfaludy 1.
Vezetőedző: Pedersen Allan Heine
Kiállítások: mindkét oldalon 4 perc. Hétméteresek: 1/1, illetve 2/2.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-2; 11. p.: 4-6; 23. p.: 7-12; 27. p.: 9-15; 37. p.: 16-22; 45. p.: 21-23; 55.perc: 22-28.
Feladó: Vác Város Önkormányzata