Kerekasztal-beszélgetést szervez a Magosfa Alapítvány és Tragor Ignác Múzeum november 21-én Vácott. A fórum témája a Duna mikroműanyag-szennyezettségének csökkentése.
Szeretettel várják 17.30 órakor a váci Pannónia Házban kezdődő kerekasztal beszélgetésre és fórumra a Dunakanyar térségéből mindazokat, akiknek fontos a Duna sorsa, szennyezettségének csökkentése.
A Duna mikroműanyag-szennyezése elképesztő méreteket öltött. Az összes magyarországi folyóvízi mikroműanyag-szennyezés mérések közül a Dunában volt a legtöbb mikroműanyag, köbméterenként c. 50 részecske. De nem csak a tudományos mérések igazolják a rossz helyzetet, hanem a Magosfa Alapítvány idei akciói is. Augusztus eleji, váci, dunai akciónk során annyi hulladékkal szembesültünk, amelyet még nem láttunk 2005 óta szervezett 16 folyótisztítási akció során.
A helyzetre való tekintettel összefogást tartunk szükségesnek a témában a Dunakanyarban. Kezdő lépésként kerekasztal-beszélgetést és fórumot szervezünk, ahol az érintett állami szervek, szolgáltatók, civil szervezetek képviselői és a térségben élők elmondhatják, milyen lehetőségeik, elképzeléseik, javaslataik vannak a mikroműanyag csökkentése ügyében, hol látnak lehetőséget a közös munkára.
A rendezvény apropóját az is adja, hogy a Tragor Ignác Múzeum kiállítóhelyén, a Pannónia Házban 2024. december 8-ig tekinthető meg Kolodko Mihály Dunai Cápa című kiállítása, amely a Dunában lévő szemétre hívja fel a figyelmet.
Tervezett program
17.30 óra – Köszöntés (Fehérváriné Tóth Helga, Tragor Ignác Múzeum igazgatója)
17.35-17.50 óra – Előadás a Duna vízminőségének állapotáról, a mikroműanyag-szennyezettségéről (Tamás Zsolt, a PET Kupa versenyigazgatója)
17.50-18.05 óra – Előadás magyarországi folyótisztítási akciók tapasztalatairól (Tamás Zsolt, PET Kupa versenyigazgatója)
18.05-18.50 óra – Kerekasztal beszélgetés a dunakanyari együttműködési lehetőségekről a Duna mikroműanyag-szennyezettségének csökkentése témakörében (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Magosfa Alapítvány, PET Kupa Egyesület)
18.50-19.10 óra – Hozzászólások a közönség soraiból
19.10-19.15 óra – Zárszó (Kelemen Zoltán, a Magosfa Alapítvány elnöke)
További információ: magosfa@magosfa.hu e-mail címen, vagy a 06 20 984 3946-os telefonszámon. t. A fórumra érkezők térítésmentesen nézhetik meg a kiállítást.
Forrás: Váci Napló
AJÁNLÓ: Hiányzik a pénz a büdzséből, a kormány megsarcolja az önkormányzatokat