Csütörtökön reggel mintegy 20 katona is érkezett a városba Szentendréről, hogy segítsék az árvíz utáni helyreállítási munkálatokat.
A helyszínen megjelent Kiss Zsolt alpolgármester is, aki az ES TV-nek elmondta, hogy most az árvédekezésnek a következő fázisába lépett a vác. Elbontják a védműveket, a legtöbb részen pedig hozzáférnek a gépek most is, hogy a gépi erővel tudják elbontani a zsákokat.
„Vannak olyan részei a városnak, közvetlenül fal mellett elhelyezett zsákok esetében, például a Duna-parti sétánynak a kőfalánál, ahol a gépek megsértenék esetleg a kőfalat, ezért itt muszáj a kézi erővel először a sétányról elszedni a zsákokat, majd ezt követően pedig a gépek fel tudják rakni a szállítójárművekre és elszállítják ezeket a zsákokat a laktanyába.”
Az alpolgármester hozzátette, hogy a jogszabályok azt írják elő, hogy amely zsákok a Duna vizével érintkeztek, azt elkülönítetten kell kezelni. Két depónia telep van. Egyrészt azoknak, amelyek érintkeztek a vízzel, a másiknak pedig azok, amelyek egyáltalán nem vettek részt az árvízi védekezésben, tehát nem érintkeztek a vízzel.
AJÁNLÓ: Takarítják Vácot az árvíz után, csütörtökön újra jönnek katonák – galériával