A háborús veszélyhelyzet kezdetét még 2022 májusában jelentette be Facebook-oldalán Orbán Viktor, akkor azt mondta:
“Egyetlen percet sem vesztegettünk, mert a szomszédunkban háború zajlik. Egy olyan háború, amelynek még senki sem látja a végét.”
Ezután szavazta meg a parlament az Alaptörvény tizedik módosítását, lehetővé téve ezzel, hogy szomszédos országban zajló háború esetén is háborús veszélyhelyzetet lehessen hirdetni.
Ebben az esetben a kormány
- olyan rendeleteket alkothat, amelyekkel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti
- törvényi rendelkezésektől eltérhet
- egyéb rendkívüli intézkedéseket vezethet be
A kormany.hu-ra szerdán társadalmi egyeztetésre felkerült törvénytervezet szerint a háborús veszélyhelyzetet újabb 180 nappal hosszabbítaná a kormány, írta meg a 24.hu.
A kormány most 2025. május 18-ig azért kér a veszélyhezet meghosszabbítására felhatalmazást a parlamenttől, hogy
“minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, támogatására, elhelyezésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése, a következmények enyhítése érdekében, továbbá annak biztosítása végett, hogy az ország mielőbb maga mögött hagyja a háború káros következményeit.”
Nemrég a kormány szintén a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva döntött az egyes államháztartási szabályok módosításáról, mégpedig úgy, hogy felülírta a polgári jog egyik alapelvét, azt, amelyik a szerződési szabadságot rögzíti – erről itt olvashatnak a 24.hu-n.
AJÁNLÓ: Fél év alatt közel másfél ezer milliárd lett a hiány a idehaza