A váci Madách gimi idén is csatlakozott a #ErasmusDays programsorozathoz. A tematikus nap célja az volt, hogy felhívják a diákok és a tanárok figyelmét a nemzetközi mozgalomban rejlő lehetőségekre, és átadják az eddig megszerzett tapasztalatokat. A bemutatónapra a gimnázium több szomszédos iskolát is meghívott, délután pedig kvízre várták a szervezők a diákokat.
Csütörtök reggeltől a szünetekben az érdeklődők a korábbi mobilitásokról készült kiállítást tekinthették meg az aulában, 14 órától pedig Európai Uniós kvízre várták a diákokat a résztvevők, majd élménybeszámolókra is sor került.
A délután második felében az Erasmus-tanfolyamok disszeminációjára került sor. Több iskolából érkeztek vendégek: az Árpád Fejedelem Általános Iskolából, a Boronkay Műszaki Középiskolából, a Pikéthy konziból, és a vendéglátó Váci Madách Imre Gimnáziumból is.
„Az Erasmus-napnak most már majdnem egy évtizedes hagyománya van a Madách gimnáziumban, hiszen 2016-ban csatlakoztunk úgy az Erasmus nagy családjához, hogy részt is vettünk mobilitásokon, és ezekről a tapasztalatokról be is kellett számolni. Az Erasmus-nap egyébként nem csak Magyarországon, hanem az Európai Unió összes országában ezen a héten zajlik, amikor is mindenütt Erasmus-napot rendeznek a különböző intézményekben” – nyilatkozta Boda Mária, tanárnő, a nap szervezője.
Elmondta még, minden évben más aktualitás mentén szervezik meg a napot. Idén az „Activate yourself” címet adták az eseménynek, ugyanis azt szerették volna, hogy ha a mobilitáson részt vett kollégák átadják a tapasztalataikat a többieknek. Az Erasmus pályázatoknak köszönhetően a tanár kollégák részt vehetnek külföldi továbbképzésen.
A résztvevők a nyári 1-2 hetes kurzusokon tanult módszereken túl megismerhetik más országok oktatási rendszerét, kultúráját, értékeit, módszertani és idegen nyelvi kompetenciáikat fejleszthetik elsősorban. Tavaly már egyébként diákokat is bevontak, hiszen az intézmény rendelkezik akkreditációval, ami azt jelenti, hogy diákok is mehetnek külföldre, egyéni úton és csoporttal is.
A projekteknek nagyon sok előnye van, az ismeretszerzés mellett új barátságokra, és a résztvevő intézmények közötti kapcsolatok erősítésére is adódik lehetőség – emelte ki a pedagógus, aki egy személyes élményét is megosztotta: a finnországi tanulmányútja kapcsán meghívást kapott a finn nagykövetségre, hogy ott is beszámoljon az országban szerzett tapasztalatairól.
„A jövőben lehetnek közös projektjeink, hiszen nem csak a tanárok fontosak ebben a programban, hanem a diákok is. Tehát itt nyilván elsősorban az iskola kell, hogy nyertes legyen, és az is. Hiszen minél több nyitott gondolkodású tanár van, annál magasabb szintű képzést képes nyújtani a diákoknak” – emelte ki végül Boda Mária.