Hétfő délután hivatalosan is beadta lemondását Novák Katalin. A sajtóban már azt találgatják, ki lehet a kegyelmi ügybe belebukott köztársasági elnök utóda.
A HVG értesülései szerint már mérik a Fideszben a Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter iránti szimpátiát. A Habony Árpád köréhez köthető milliárdos vállalkozó személye üzleti érdekeltségei miatt nem tűnik a legideálisabb választásnak. Nála esélyesebb jelölt lehet az egykori igazságügyi miniszter, jelenleg európai parlamenti képviselő Trócsányi László, aki már korábban bejelentette, nem lesz képviselő a következő ciklusban. Szinte kötelezően felmerül Kövér László neve is, de az ő személye meglehetősen messze áll a nemzet egysége felett őrködő köztársasági elnöki éthoszától. Merkely Béla, akinek nevét a covid-járvány idején ismerte meg az ország, állítólag szintén a jelöltek között van. A Semmelweis Egyetem rektora – Trócsányihoz hasonlóan – saját szakterületén igen nagy tekintéllyel rendelkezik, habitusa és vezetői tapasztalata alkalmassá tehetik a köztársasági elnöki pozícióra. Esélyeit ugyanakkor jelentősen rontja, hogy nemrégiben napvilágot látott róla néhány kellemetlen videó. Ilyen probléma nem merül fel Stumpf István egykori miniszter és alkotmánybíró esetén. Stumpf ezer szállal kötődik a Fideszhez, ugyanakkor már alkotmánybíróként is megfogalmazott olyan különvéleményeket, amelyek eltértek a párt által meghatározott iránytól. Navracsics Tibor, az „emberarcú fideszes” nevét szintén bedobták a castingba, de a Fidesz legfelsőbb köreibe csak nemrégiben visszatért miniszternek fontos feladata van: neki kell megszereznie a befagyasztott uniós forrásokat a magyar kormány főtárgyalójaként a “brüsszeli bürokratákkal” vívott háborúban. Balog Zoltánnal már nem számolhat Orbán, aki bár alkalmas jelöltnek tűnhetett volna, de ahogy a kegyelmi ügyben egyre több részlet került napvilágra, úgy lett a református püspök alkalmas jelöltből inkább az események következő áldozata. Szili Katalin jelölése első látásra meredeknek tűnik, bár az egykor szocialista színekben politizáló, manapság már KDNP-s politikus, nagy valószínűséggel szívesen vállalná a tisztséget, az pedig borítékolható, hogy ő is aláírna mindent, amit Orbán az orra elé tesz.
A köztársasági elnök megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban szűnik meg. Az elnöki tisztséget ideiglenesen Kövér László házelnök veszi át. Az új államfőt a parlamentnek Novák Katalin megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztania.