Nem volt hiány a város költségvetésében a 2019-es őszi átadáskor, ugyanis a mérleg szerint 500 millió forinttal volt több a bevétel, mint a kiadás – emlékeztetett Vác korábbi polgármestere, aki ezzel is igyekezett igazolni, hogy a vezetése alatt a nehézségek ellenére is jól gazdálkodott az önkormányzat. Fördős Attila hangsúlyozta: az eredményes működés feltétele az is, hogy a lehető legtakarékosabban lehessen az önkormányzati fejlesztéseket megversenyeztetni. Kiemelte: ez történt a Kosdi úti kereszteződésnél is, ahol az eredeti költségvetésnek a nyolcadából tudták megépíteni a körforgalmat.
“160 millió forint volt a költségvetésben erre tervezve. Mi ezt 20 millióból valósítottuk meg. Azt is szerettem volna elmondani, hogy abban ciklusban jóval kevesebb pénz állt rendelkezésre, de így lehetett megvalósítani különböző beruházásokat, fejlesztéseket, hogy nagyon szigorú pénzügyi fegyelmet kellett gyakorolni, hogy ezek kijöjjenek. Mondhattam volna a kőkapu felújítását, amit egy korábbi felújításnál 40 millió forinttal újítottak fel, mi ugyanezt 2 millió forintért csináltuk meg” – mondta Fördős Attila független polgármesterjelölt.
A hazánkat érő magas infláció miatt Vácon is nőtt az elszegényedés üteme, ezért az önkormányzati szociális támogatásokon is változtatna megválasztása esetén Fördős Attila.
“Az ápolási díjakat meg kell emelni, legalább a régi szintre, a felsőfokú intézménybe jutott fiataloknak a támogatását vissza kell állítani, az egyszeri rendkívüli segélyt vissza kell állítani, az átmeneti gyermeksegélyeket vissza kell állítani. Nagyon helyes, hogy születési segély bevezetésre került, azt gondolom ezekbe a szegmensekbe több pénzt kell belerakni az önkormányzatnak.”
Polgármestersége idején szakértők bevonásával környezetvédelmi munkacsoportot is létrehozott, amely a cementgyárral együttműködve dolgozott a tisztább levegő érdekében. Fördős Attila visszaállítaná ezt a döntéselőkészítő szervezetet annak érdekében, hogy a váciak egészségét megóvják a környezeti hatásoktól. A független jelölt a vele kapcsolatos kritikára reagálva elmondta: a Városfejlesztő Kft-t megszüntetné, de nem bocsátana el senkit, mert a dolgozók a főmérnökség irányítsa alatt maradnának alkalmazotti munkakörben. Sajtótájékoztatója végén megerősítette: saját elhatározásából indult polgármesterjelöltnek Vácon megválasztása esetén pedig politikai hovatartozás megkülönböztetése nélkül dolgozna együtt mindegyik megválasztott váci képviselővel.
“Szeretném elmondani, hogy én sem a városvezetéssel, sem az ellenzékkel, sem a jobb sem a baloldallal, senkivel nem tárgyaltam, a lehetőségekhez mérten kifejezetten a programalkotásra koncentráltam, ezt a programot változatlanul jó szívvel ajánlom.”