Befejezték a váci Nagyboldogasszony Székesegyház épületének a renoválását. A klasszicista stílusban megépített dóm ilyen átfogó felújítására fennállása óta még nem került sor. A médiának tartott szakmai bejáráson többek közt Marton Zsolt megyéspüspök beszélt a 2021 májusától zajló munkákról, aminek részeként a teljes templomcsarnok restaurálását és a külső épülettömb részleges felújítását is elvégezték. Az állam első körben 5 milliárd forintot biztosított a székesegyház és a Galamb utcai épület renoválásra. A Konstantin téri épület avatására, illetve az új oltár felszentelésére, szeptember 21-én szentmise keretében kerül sor.
A dóm teljes padlóját újra rakták, a bútorok és a freskók eredeti pompájukban ragyognak, az új három tonnás márványtömbből kifaragott oltár kivételével, tényleg olyan, mint amikor 247 évvel ezelőtt átadták az egyházmegye főépületét, a váci püspök székesegyházát. Ezek az első benyomások, amint újságíróként bejutottunk a Konstantin téri épületbe, ahol Marton Zsolt tájékoztatott a több éve zajló felújítás menetének lezárásáról.
„A nagy pillanatnak a küszöbéhez érkeztünk, ugyanis örömmel készülődünk a megújított belülről székesegyház megáldásának és a teljesen új, rögzített, a második vatikáni zsinat előírása szerinti szembemiséző oltár felszentelésének a napjához.”
Az épületet 2021 májusában adták át a kivitelezőknek, akik különböző szakaszokban újították meg a templom csarnokbelsőjét és az épületkülső egyes részeit. A restaurátorok több mint ötezer négyzetméteren újították meg a belső festett felületeket, köztük Maulbretsch oltárképeit, az evangéliumok alakjait és a kupola teljes szekkóját. A fabútorok és székek is megújultak, de kőrestaurátorok is dolgoztak a székesegyházon, akik a kupola bevilágítójának külső felületeit is rendbe tették, illetve a hiányzó részeket pótolták. A régebben felállított, faoltárt elbontották, aminek a helyére egy több tonnás márványtömböt helyeztek el. Szakrális szempontból a liturgikus tér áttervezése volt az egyik legnagyobb kihívás – emelte ki Szabad Attila diakónus, aki elmondta egy hétfős bizottság döntött a meghatározó szempontokról.
A szentélyhez tartozó kanonoki kápolna belsője is megújult itt, Varga Lajos segédpüspök beszélt az elvégzett munkákról.
„Az egész rekonstrukciónál az volt a cél, hogy minden értéket megőrizzünk, ami valaha létrejött, ha csak lehet. Semmit el nem pusztítani abból, amit az őseink ránk hagytak. Ennek köszönhető, hogy megmaradtak a stallumok, a székeskáptalan által készíttetett stallumok oldalt, aztán egészen egyszerű kis padocskák kerültek ide a szembemisézőoltár, ha jól látom, egy nagyon szép tölgyfából készült oltár.”
A teljes belsejében, külsőleg pedig részletében felújított székesegyház avatójára, illetve az új oltár felszentelésére szeptember 21-én délelőtt 10 órakor, egy ünnepi szentmise keretében kerül sor. Marton Zsolt nem csak erre invitálja a váciakat, hanem a délutáni szakmai tartalmú előadásra is, de 21-én este, az Ars Sacra program részeként még egy orgonakoncertre is sor kerül majd.
AJÁNLÓ: Galéria: itt vannak a képek a jubileumi váci lecsófesztiválról