A támogatottak körében jelentős összeget kapott például Deutsch Tamás testvére, Deutsch Péter. Az Élményliget Kft., ahol Deutsch Péter cége (Ad-Wiser Szolgáltató és Tanácsadó Kft) kisebbségi tulajdonos, összesen 125 milliót kapott, míg a Sport&Event Sportügynökség Kft., ahol szintén az Ad-Wiser Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-n keresztül kisebbségi tulajdonos a Fideszes EP-képviselő testvére, 50 milliót.
A rokonok cégeinek támogatásában ez szinte aprópénznek számít Szijjártó Péter külügyminiszter testvérének, Szijjártó Saroltának és sógorának, Őry Tamásnak cégéhez képest. A Truck Race Promotion Rendezvényszervező Kft. (később TRP Hungary Kft.) 181 millió forintot kapott a Szerencsejátéktól.
A Népszava szerint az egyik rekorder Havasi Balázs zongoraművész cége, a Symphonic Concert Management Kft., amely 2024 májusáig 807 millióhoz jutott. Havasi egyébkén az évek alatt ennél is több pénz kapott kormányzati körökből, például 2016 és 2018 közt évente 150 milliót kapott a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól.
Jól járt Tóth Gabi is (aki 2022-ben színpadra állt a Fidesz kampányzáróján, Orbán Viktorral pedig közösen énekelte a Kossuth-nótát), a koncertjeit szervező cég, a Backstage Management Bt. a kampányzáró után, tehát 2022 júniusa óta 95 milliót kapott a Szerencsejátékon keresztül. Rajta kívül Pataky Attilának, az Edda frontemberének cége a P. Management is jelentős összeget költhetett el, pár forint híján 378 milliót kapott a zenész, aki nem csak zenei munkásságával, vállalt jobboldaliságával, de a földönkívüliekkel kapcsolatos kijelentéseivel is fenntartja a sajtó érdeklődését. 2023-ban az egyébként visszafogott jótékonykodás mellett Bayer Zsolt fideszes megmondóembernek, az 1100ÉV Kft.-nek azért cseppent 40 millió.