Török Gábor politikai elemző szerint Orbán Viktor csütörtöki bejelentése, amely szerint a jövőben ellehetetlenítenék, hogy elnöki kegyelemben részesüljenek a pedofil bűnelkövetők, egy ún. selyemzsinór volt a köztársasági elnök, Novák Katalin felé.
Ebből azt lehet feltételezni, hogy Novák politikai karrierjének napjai meg vannak számlálva. A selyemzsinór egyébként az Oszmán/Török Birodalom amolyan leszámolási eszköze volt, és egyben a kegyvesztés szimbóluma is. Ha a szultán valakinek selyemzsinórt küldött, az azt jelentette, hogy az illető elvesztette a szultán bizalmát, és jobban teszi, ha önkezével vet véget életének.
Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök, volt fideszes családügyi miniszter kegyelmet adott a tíz gyermeket szexre kényszerítő bicskei gyermekotthon-igazgató bűntársának. Az esetet egyébként nem ítélte el a váci Fidesz és Imre Zsolt sem.