Jelentős számú érdeklődő személyes részvételével tartottak lakossági fórumot hétfőn a Városházán – tette közzé rögtön az esti eseményt követően az önkormányzat hivatalos oldala. A két meghirdetett téma, a Liget és a korzó közötti terület fejlesztési lehetősége, illetve a már évtizedek óta a hosszútávú tervekben szereplő Duna-híd lehetséges váci nyomvonala telt házat vonzott.
Elsőként Matkovich Ilona polgármester indokolta, hogy a városvezetés miért tartotta fontosnak, hogy az említett két – a város jövőjét és az itt lakók életét jelentősen befolyásoló – elképzelésről kikérje a polgárok véleményét.
Ezt követően a Magyar Kajak-Kenu Szövetség részéről Nyikos András projektmenedzser ismertette azt a lehetőséget, mely során – több környező önkormányzattal, szervezettel együttműködve – az „Aktív turizmus fejlesztése” nevet viselő uniós pályázaton indulna városunk is. Ennek célja, hogy a Duna-parti csónakházat is magába foglaló területen fedett közösségi tér jöhessen létre, továbbá finanszírozható legyen a területrendezés, kertépítés, valamint további hajótároló épület(ek) kialakítása.
A témában közel egyórányi időtartamban véleményt nyilvánítók közül volt, aki a közösségi hasznosításra, volt, aki a sportolók kiszolgálására és volt, aki a vízi turizmus jelentőségére helyezte a hangsúlyt. A hozzászólások mondanivalója a terv üdvözlésétől annak erőteljes megkérdőjelezéséig, a megvalósíthatóság nehézségeinek taglalásáig terjedt.
A másik aktuális vitatéma a kormány által megbízott tervezőcsoport anyaga volt arról, hogy egy új Duna-híd miként kapcsolódna városunkat is érintően az M2-es gyorsforgalmi úthoz. Taskovics Andrea főépítész prezentációjában szólt a lehetséges nyomvonalakról, melyek egyéb módon történő publikálásához (munkaközi állapotra hivatkozva) az illetékesek – akik közül senki nem vett részt a fórumon – nem járultak hozzá.
Egy korábbi elképzelés után az önkormányzat egyértelműsítette: az iskolavárost, a belvárost, vagy a Gödöllői utat érintő megoldáshoz nem járulnak hozzá, az új anyagban már egy Vác és Sződliget között megvalósítandó alternatíva is szerepelt. (Ez egyébként már mintegy másfél évtizede is napirenden volt.)
A vázolt elképzelések kapcsán Tahitótfalu és Szentendre polgármestere (dr. Sajtos Sándor, illetve Fülöp Zsolt) is a felmerülő közlekedési problémák megoldásával kapcsolatban sorolta aggályait. Kiemelték – és ezzel a váci polgárok közül is többen egyetértettek –, hogy akár a vízi közlekedés modernizálása, egy kötöttpályás kapcsolat kialakítása szerencsésebb lenne, mint a jelenlegi elképzelések megvalósítása.
Ezzel szöges ellentétben állt Csereklye Károly váci önkormányzati képviselő felszólalása, aki a Tahi érdekekre hivatkozva – mint mondta, akár a váci városi stadion pályáinak elköltöztetésével – csak a vár alatti csatlakozást követő, kerékpárút mellett a Gombás patakon áthaladó és a Gödöllői út használatával az M2-re vezető nyomvonal megépítését tartotta jó megoldásnak. Voltak, akik egyik megoldást sem tartották jónak és elhangzottak szkeptikus vélemények, mondván: a hídterv a korábbi évtizedekben is inkább választási propaganda eszköze volt.
A telt házas lakossági fórum befejezésével nem ér véget a polgárok demokratikus véleménynyilvánításának lehetősége – hívja fel a figyelmet írásában a városháza. Mindkét témában lehetőség van arra, hogy még egy hétig ki-ki elküldje írásban kérdéseit, javaslatát, észrevételét a foepit11@varoshaza.vac.hu címre.