Mint az a hivatalos önkormányzati honlap több oldalán is szerepel, az előző fideszes ciklusokkal ellentétben, a legteljesebb nyíltság mellett kívánja értékesíteni a Vác Piac Kft. nevet viselő cég önkormányzati részét a város. A nem csupán az Összefogás frakció által megszavazott határozatról Szádoczki Imre azt állította, hogy ezzel elveszik a váciak piacát és vásárát. A városvezetés szerint ez a kijelentés legfeljebb azt támasztja alá, hogy a váci Fidesz vezetője tájékozatlan a városi ügyekkel kapcsolatban, a cég ugyanis az előző kormánypárti városvezetés miatt már csak nevében kötődik a piachoz.
„Felkészületlenség szülte, a valóságtól nagyon távol eső állítások” – így reagált a Fidesz váci elnökének nyilatkozatára Ferjancsics László. Vác alpolgármestere elmondta, hogy a nyílt versenytárgyaláson értékesítendő Vác Piac Kft.-nek már közel három éve semmi köze a váci vásárokhoz, azokat egy városi költségvetési intézmény szervezi. Így Vácnak volt és a jövőben is lesz vására. Az alpolgármester hozzátette, hogy hasonlóan hamis az a fideszes állítás is, hogy a kft eladásából következően nem lesz a városnak piaca. „A belvárosi piac tulajdonjogára, illetve működésére a kft-nek semmilyen hatása nincs. Pedig volt, csak éppen az előző (fideszes) városvezetés elvette ettől a kft-től a belvárosi piac őstermelői részének üzemeltetését” – nyilatkozta megkeresésünkre az alpolgármester.
A képviselő-testületi ülésen is megvitatásra került a városi cég sorsa, ahol a gazdasági bizottság elnöke is kiállt a város pénzéből élő cég értékesítése mellett. Molnár Nándor elmondta: ez a cég több éve nem folytat valós gazdasági tevékenységet és közszolgáltatást sem. A vita során az is ismertté vált, hogy korábban is cél volt a cég értékesítése. Ám ez késedelmet szenvedett, mert a korábbi, kormánypárti többségű ciklusban jogtalanul felvett felügyelő bizottsági javadalmat annak ellenére csak késedelmesen fizette vissza a Fidesz-KDNP akkori frakcióvezetője, hogy a jogsértés nyilvánvalóvá vált.
„Szádoczki Imre a váci közéletbe való ’Egyszerűen senkik vagytok’ táncával való berobbanása óta már eltelt 5 év. Ennyinek elégnek kellett volna lenni arra, hogy a város gazdasági életének alapjaival megismerkedjen. Ha így tett volna, akkor a Fidesz váci elnöke politikai feszültségkeltés helyett elmondhatta volna, hogy az új városvezetés semmilyen új döntést nem hozott a sokak által kedvelt belvárosi piac, és a havi vásár működésére vonatkozóan” – zárta reagálását az alpolgármester.