A pénteki edzést követően indul Hollandiába a Vác női kézilabdacsapata, hogy lejátssza idei első nemzetközi mérkőzését a holland Venlo együttese ellen.
Herbert Gábor vezetőedző szerint sikerült felvételt szerezni az ellenfélről, de még így is nehéz megmondani, hogy milyen erősségű lesz az ellenfél.
„Nehéz megítélni a holland bajnokság színvonalát, amiben biztos vagyok, hogy egy nagyon futós mérkőzés lesz. Eleve jellemző az ellenfelünk játékára, hogy fizikálisan erősek. Mindenképpen olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy a jövő heti visszavágón ki tudjuk harcolni a továbbjutást.”
A csapat jobbszélsője, Miklós Kitti szerint volt idő rendezni a sorokat a csapatnál.
„Azt gondolom, hogy mindenkinek jól telt a pihenő, úgyhogy ezen a héten mindenki nagy motivációval érkezett, hiszen sokunknak ez lesz az első nemzetközi mérkőzése, úgyhogy már nagyon várjuk, készülünk rá, és reméljük, minél sikeresebbek leszünk a holland csapat ellen.”
Szombaton délelőtt még egy rövid edzés vár Herbert Gábor csapatára, a mérkőzés helyszínéül szolgáló Egerbos Sportcsarnokban. A találkozó 19 órakor kezdődik.
Live stream: https://www.youtube.com/@CabooterFortesVenloTV
AJÁNLÓ: Nagy visszatérő a váci keretben