„Az árvíz súlyosan érinti a Dunakanyar településeit és így a Börzsöny körüli településeket. A hegyimentő szolgálat tagjai péntek óta sok helyszínen, váltokozó időrendben és időtartamban segítettek a településeken a homokzsákok töltésében és hordásában. Csütörtökre a Duna már számos helyen kiöntött és elárasztott utakat, partmenti házakat, az árhullám tetőzése pedig még meg sem érkezett” – írja a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat közleményében.
A Duna áradása miatt számos partmenti út lezárásra került, és további lezárásokra lehet számítani. A 12-es főút a 2-es főút leágazásától Verőce irányába lezárásra került. Mint írták,
- a főutak lezárása súlyosan érinti a környező településeken élőket, kevés és rossz minőségű a kerülő út, emiatt a forgalom lassulására, torlódásokra és dugókra lehet számítani.
- A szép időjárás azonban számos túrázót vonz majd a Börzsönybe a hétévégén és emiatt még nagyobb autóforgalomra lehet számítani.
A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat ezért arra kéri a Budapestről vagy más településekről érkező túrázókat, hogy lehetőleg ne gépjárművel érkezzenek a Börzsönybe – legalábbis ami a Dél- és Nyugat Börzsönyt illeti (Verőce-Kismaros-Nagymaros-Zebegény-Szob útvonal).
Véleményük szerint a kerülő utak nem alkalmasak ilyen szintű gépjárműforgalom elviselésére, torlódások és dugók alakulhatnak ki, amelyek megnehezítik a helyi lakosok életét, valamint az árvízvédelmi tevékenységben részt vevő és a sürgősségi járművek közlekedését is.
Ezért a szervezet arra kér mindenkit, hogy amennyiben ezekre a területekre tervezne túrázást a hétvégén válassza a tömegközlekedési eszközöket. Az érintett területeken a vasúti sínek jóval az árvízvédelmi vonalak felett vannak így a vonatközlekedés leállása emiatt nem valószínű.
AJÁNLÓ: Kellemes idő várható a hétvégén