Újabb ígéretet tett Rétvári Bence a váci Cházár iskola felújításával kapcsolatban. Az oktatásügyekért felelős belügyminiszter helyettese, most egy 139 milliós felújításról beszélt, ami jövőre lenne esedékes.
Vác kormánypárti képviselője, 2019 októberében már bejelentett egy teljes renoválást, aminek előkészítésére ígért 240 millió forintot, de az sem történt meg, miután Lázár János 4 évre rá lehúzta a tervezett fejlesztések listájáról ezt az összeget.
„Ez az intézmény nemcsak Vác lakosságát szolgálja, hanem több megyében segíti a családokat a gyermekeket azért, hogy teljes értékű életet élhessenek. A kormány úgy döntött, hogy az intézmény felújítására 240 millió forintos előkészítési támogatást ad. Tehát arra, hogy előkészítsék azokat a beruházásokat, elkezdjék azokat az engedélyezéseket, amelyek az intézmény felújításához a későbbiekben szükségesek lesznek˝ – mondta akkor Rétvári .
Vác országgyűlési képviselője 2019 október elején még az önkormányzati választások előtt ígérte meg a Cházár iskola teljes felújítását, aminek előkészítésre első körben, egy 240 millió forintos blankettát adott át az intézmény vezetőjének és az akkori kormánypárti polgármesterjelöltnek.
A munka nem indult el és a későbbi pénzek sem érkeztek meg.
A országgyűlési képviselő ígérgetésére 2023 júniusában tett pontot Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter, amikor a közzétett 270 fejlesztést leállító listájában a váci főtéri siketnéma épületre tervezett összeg is lehúzásra került.
Most újabb ígéret született Rétvári részéről, egy jóval csekélyebb 139 milliós felújítást jelentett be, ami legkorábban jövő év tavaszán indulhatna el. Pánczél János tankerületi vezető elmondta, az összegből az intézmény udvarát renoválnák, ezzel is segítve az oktatás minőségét.
AJÁNLÓ: További térfigyelő kamerák lesznek a váci vasútállomásokon a biciklilopások megelőzésére