Hétfőre megvastagszik felettünk a felhőzet, és sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarokra, többfelé jelentős mennyiségű eső várható – írja az időkép. Élénk, erős lesz a keleti, délkeleti szél, amely délután nyugaton és északnyugaton északira, északnyugatira fordul, néhol átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. Délután 19 és 31 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, a legmelegebb keleten, északkeleten lesz.
Kedden keleten, északkeleten maradhat tartósan felhős, esős az idő, másutt felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap. A délutáni gomolyfelhőkből nyugaton egy-egy zápor kialakulhat. Sokfelé élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. Kora reggel 10 és 19, délután 20 és 28 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a leghűvösebb. Hajnalra délnyugaton foltokban pára, köd képződhet.
Szerdán az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de helyenként az Alföldön és az Északi-középhegység területén egy-egy zápor átmenetileg kialakulhat. Már csak néhol lehet élénk a légmozgás. A csúcshőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Csütörtökön elsősorban a Dunántúlon számíthatunk esőre, záporra, helyenként zivatarra, valamint néhol északkeleten. Nyugaton és északnyugaton 14 és 19, máshol 20 és 31 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.