A tankerületi központok több ezer hirdetésben keresnek iskolai dolgozókat, javarészt pedagógusokat. Csakhogy állami iskolákban továbbra sem egyszerű állást találniuk azoknak a tanároknak, akik tavaly elutasították az új pedagógus életpályatörvény – ismertebb nevén státusztörvény – szerinti foglalkoztatást, emiatt megszűnt a jogviszonyuk, de később meggondolták magukat és mégis tankerületi fenntartású intézményben szeretnének dolgozni.
A Népszava értesülései szerint az elmúlt hetekben is előfordult, hogy egy-egy álláskereső pedagógus azért nem kapott munkát állami iskolában, mert tavaly ősszel nemet mondott a közalkalmazotti státusz megszűnésével járó új szerződésére. De akadt olyan is, akit egy iskolai állásinterjún az igazgató arról faggatott, részt vett-e korábban munkabeszüntetésben.
„Sztrájkolt? Csak azért kérdezem, hogy lázadó típus-e” – egy tanár elmondása szerint ezt a kérdést is nekiszegezték egy állásinterjún, amely végül sikertelenül végződött – írja szerdai cikkében a Népszava. A lapnak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője mesélte a történetet, aki szerint diszkriminatív és az egyenlő bánásmód törvénnyel is ellentétes, ha valakit csak azért nem alkalmaznak egy állami intézményben, mert korábban elutasította a státusztörvényt.
Ez totálisan jogellenes, kifejezetten egy bosszúintézkedés, amire már többször felhívtuk a döntéshozók figyelmét
– fogalmazott a lapnak Nagy Erzsébet.
Egy állásinterjún nem jelenthet hátrányt, ha valaki egyszer törvényes munkabeszüntetésben vett részt, az intézményvezetőnek pedig köze sincs ahhoz, hogy az álláshelyre jelentkező pedagógus sztrájkolt-e valaha – tette hozzá az ügyvivő.
Ahogy arról korábban a Vác.hu is beszámolt, a tankerületi központok több ezer hirdetésben keresnek iskolai dolgozókat, főként pedagógusokat. Csakhogy az állami iskolákban továbbra sem egyszerű állást találniuk azoknak a tanároknak, akik tavaly elutasították a státusztörvényt, és emiatt megszűnt a jogviszonyuk, ám később meggondolták magukat, és mégis tankerületi fenntartású intézményben szeretnének dolgozni.
A lap értesülései szerint többször is előfordult, hogy egy-egy álláskereső pedagógus azért nem kapott munkát állami iskolában, mert tavaly ősszel nemet mondott a közalkalmazotti státusz megszűnésével járó új szerződésére.