A Coca-Cola sem tagadja: eltérő összetételű Fanta narancsot árul Magyarországon, mint több más országban. A Pénzcentrum egyik olvasója egy Olaszországban kapható üdítővel hasonlította össze a hazait, és mint kiderült: az olaszban jóval több a narancslé.
A terméket gyártó Coca Cola azt írta a portál érdeklődésére, hogy a Fanta narancsot Európa-szerte gyártják, és hogy a különböző országokban eltérő lehet a gyümölcslétartalma.
Hozzátették, az egyes országokban a gyümölcstartalom többnyire hasonló a helyben kapható hasonló termékekéhez, valamint összhangban van az érvényes helyi szabályozásokkal.
A NÉBIH azt válaszolta nekik, hogy korábban (2017-ben) már összehasonlították az Ausztriában, illetve Magyarországon kapható üdítőt, amikor is azt állapították meg, hogy az osztrákban kevesebb volt a narancslé (3%), mint a magyarban (akkor 6% volt, most 5%), illetve hogy a laikus fogyasztóknak a Magyarországon kapható termék ízlett jobban. Az élelmiszerhatóság arról is biztosította a portált, hogy ezek az eltérések – a gyártói nyilatkozat figyelembevétele mellett – jogszerű és objektív okokkal indokolhatók, mert nemzeti jogszabályunk nincs az üdítőitalok gyümölcslé-tartalmára vonatkozóan. (Más tagországokban létezik ilyen szabályozás.)
- Olaszországban – ahol a narancs megterem – jellemzően magas gyümölcslé-tartalommal állítják elő a Fanta-t (12%, de van 20% szicíliai vérnarancslevet tartalmazó változat is)
- Görögországban 20%,
- Franciaországban 12%,
- Portugáliában 8%,
- Spanyolországban 6%,
- Magyarországon 5 % (ahogy a lengyeleknél és svédeknél is),
- Angliában 3,7%,
- Németországban,
- és Ausztriában 3%-os gyümölcslé- tartalommal kerül forgalomba az üdítőital.
A feltűnően különböző üdítők kapcsán az Agrárszektor főszerkesztője, Braunmüller Lajos a Pénzcentrumnak arról beszélt, a vizsgálatok gyakran kimutatnak ilyen eltéréseket, amelyeknek legfőbb oka, hogy a gyártók alapvetően igyekeznek földrajzilag észszerű távolságból beszerezni az alapanyagokat, még ha a receptúra alapvetően hasonló is. Az egyes gyártóhelyeken ugyanakkor az egymással helyettesíthető, ám helyben nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló anyagokat használják. Megerősítette, időnként kétségkívül lehet jobb minőséget találni más országokban, például a helyi igények, elvárások, illetve a verseny miatt.