„Még ahhoz is gyáva a köztelevízió, hogy a saját épületében rendezze meg! A Várkert Bazárban rendezik, ahol a fideszes gyűléseket szokták. Innen is üzenem vezérigazgató úr, hogy nem a tévé elé, hanem a Várkert Bazár elé jelentettünk be tüntetést a vita idejére” – mondta Magyar Péter Solton a 444 tudósítása szerint. A Tisza Párt EP-listavezetője hozzátette:
„Oda várjuk a magyar emberek tízezreit, és ott fogjuk élőben követni ezt az úgynevezett vitát. Ott találkozunk vezérigazgató úr, már ha el mer jönni!”
Magyar Péterhez hasonlóan a Magyar Kétfarkú Kutya Párt sem vesz részt a „szilveszteri kabaréban”:
„Gondolkodtunk rajta, hogy Le Marietta is kifesti magát, és részt vesz az MTVA által szervezett úgynevezett EP-listavezetői vitán. Végül úgy gondoltuk, hogy jobb, ha az állítólagos viccpárt mégsem vesz részt ebben a bohózatban” – jelentették be.
Az MKKP is tüntetést jelentett be a vitával egy időben a Várkert bazár elé, ahol „bárki elmondhatja, hogy mit gondol az Európai Unió jövőjéről. Természetesen csak nyolc perces időkeretben, bullshit nélkül.”