Petróczy Anna, a váci Madách Imre Gimnázium tanulója lett idén a város diákpolgármestere. Matkovich Ilona a városházán fogadta fiatal kollégáját, hogy a korosztályát érintő legfontosabb ügyekben egyeztessen vele. A diákpolgármester a megbeszélés során kiemelte: fő célja, hogy erősítse a diákok közösségét és javítsa a város közlekedésének a biztonságát. Szóba került továbbá, hogy a jó városi programok segítenek a közösség összekovácsolásában, de szükség van a váci úthálózat és a bicikliutak további fejlesztésére is. Arról is megállapodás született, hogy Vácon Ifjúsági Tanácsot alakítanak, hogy a váci gyerekek és fiatalok ötleteit és elképzeléseit minél inkább be tudjuk építeni a város programjaiba.
Tájékoztató a júliusi rendeletalkotásokról
Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2024. július 17-én megtartotta az önkormányzati választásokat követő – de még a 2019-ben megválasztott összetételű...