Az időkép előrejelzése szerint pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, és elszórtan, többségében északkeleten alakul ki kisebb eső, zápor. Délután szakadozik, vékonyodik a felhőzet, még főként a Duna vonalától keletre számíthatunk záporokra. A Dunántúl északi-északnyugati felén és a főváros környékén megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. A délutáni órákban 13-20 fokot mérhetünk.
Szombaton nyugodtan, naposan indul a délelőtt, keleten pára-, ködfoltokkal. A délután második felében északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé kialakulhat eső, zápor. Élénk, erős lesz a déli-délnyugati szél, majd estefelé északnyugaton már északnyugatira fordul a légmozgás, és néhol viharossá fokozódhat. A legmagasabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.
Vasárnap változóan felhős időre készülhetünk, többfelé számíthatunk záporokra, a hegyekben akár egy-egy hózáporra, délután északnyugaton pedig egy-egy zivatar sem kizárt. Többfelé élénk, északon helyenként erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 9-14 fokra van kilátás.