A fideszes képviselők gondoskodtak róla, hogy ne kelljen kellemetlen kérdésekre válaszolnia a belügyminiszternek vagy helyettesének.
Másodszorra sem ment el az Országgyűlés Népjóléti Bizottságába Pintér Sándor, akit a gyermekvédelmi intézményrendszer, azon belül is főként, a gyermekotthonok helyzetéről szerettek volna meghallgatni a tagok – írja a hvg.
Első alkalommal még Rétvári Bencét küldte el maga helyett az ülésre a belügyminiszter, most már helyettesítésről sem kellett gondoskodnia. A fideszes képviselők ugyanis egy olyan módosító javaslatot nyújtottak be az ülés előtt, melyben azt kérték, hogy ne legyen ilyen meghallgatás. Erről napirend előtt szavaztak a bizottságban, a kormánypárti tagok 10 igen szavazatával pedig el is fogadták azt.
Varga Zoltán, a bizottság elnöke felháborítónak nevezte a történteket, de hozzátette azt is, biztos vannak olyanok is a kormánypárti képviselők között, akik nem szívesen néznek tükörbe és nem értenek egyet a “Rogán-féle aljas, gátlástalan, hazug propagandagépezet minden szavával.”