Ezúttal a Telexnek adott interjút Varga Judit exférje. Ebben többek között arról beszélt, hogy szerinte “Rogán Antalnak van speciális tudása nagyjából mindenkiről”. Ő volt az is, akivel egyeztetnie kellett a Karmelitában a válása miatt.
„Nagyon sok olyan vacsorán vagy rendezvényen voltam, ahol alapvetően csak és kizárólag a gazdasági vezetők voltak jelen. (…) Ott ült az asztalnál több ezermilliárd forint, néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott ült a veje, és nyilván ilyenkor nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó, hanem arról, hogy kinek mit kéne átvenni, milyen focicsapatot kéne támogatni, milyen beruházásba lehetne beszállni, milyen konstrukcióban és ki vásárolja meg a repülőteret.” Magyar szerint ezek a rendezvények javarészt összejövetelek voltak és olyanok is részt vettek rajtuk, „akikről azt hinnéd, hogy a politikai paletta másik oldalán állnak”.
Ha igaz, amit Magyar Péter állít, akkor bebizonyosodik, amit ezidáig csak sejteni lehetett: Orbánék számára semmit nem jelent az ország és a benne élők, csak az, hogy minél több pénzt tudjanak kivenni belőle.
A beszélgetésből kiderül, hogy a miniszterelnök családjának eddig kevésbé “ismert” tagjai is részesei a politika alakításának, ilyen például a miniszterelnök másik veje, Szokira Tamás vagy éppen Lévai Anikó, Orbán felesége. Szokirának Magyar szerint a baráti sajtó igazgatásában van szerepe:
„Én úgy tudom, hogy neki van szerepe abban, hogy a zászlóshajóknál mi történik, kit neveznek ki, milyen irányba mennek a dolgok, nyilván ilyen kapcsolattartó. Nem akarok maffiafilmekből idézni, de szerintem láttunk már olyanokat, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe.”
Lévai Anikóról pedig kijelenti, hogy sokkal nagyobb befolyása van bizonyos ügyekre, mint az sejthető:
„Azt gondolom, hogy ha nincs is formális hatalma, nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre és néhány dolognak az ellenőrzésére.” A részletekről annyit árult el, hogy „olyanokat láttam, hogy minisztereket, képviselőket bizonyos dolgokért számonkért vagy beszámoltatott, és olyanokat meg hallottam, hogy bizonyos személyi döntésekben neki is nagyon nagy szerepe van”.
Magyar szerint – bár minden fontos politikai döntés összefut Orbán kezében, azért – a „nemzeti tőkésosztály” tagjai (Tiborcz, Mészáros, Jellinek és Hernádi neve hangzik el példaként az interjúban) erős lobbitevékenységet végeznek más kormánytagoknál, és el tudnak intézni fontos üzleteket.
„Olyanokat azért láttam, hogy bizonyos szereplők ezek közül kvázi berendelnek magukhoz minisztereket, és egyeztetnek napi szinten, hogy akkor ez és ez hogy legyen, ami nem jó és nem normális.”
A közéletet hetek óta tematizáló kegyelmi ügy kapcsán Magyar arról beszél, hogy Varga Judit a lemondása előtti péntek este vagy szombat reggel kapott egy telefont, hogy le kellene mondania, „egy olyan ügy miatt, amihez nem sok köze volt”. Exfelesége szerepéről elmesél egy másik történetet is, miszerint Varga Judit egy alaptörvény-módosítással kapcsolatban azt mondta Orbánnak egy kormányülésen, hogy egy előterjesztéssel nemcsak szakmai, de erkölcsi problémái is vannak. Magyar szerint „erre megfagyott a levegő, és a miniszterelnök annyit mondott, hogy önt nem azért tartjuk itt, hogy erkölcsi kifogásai legyenek”.