Összesen 37 millió forintba került a Fidesz-KDNP februári kétnapos kihelyezett frakcióülése Balatonalmádiban – derül ki a 24.hu közérdekű adatigényléséből. A Fidesz-frakció a legtöbbet szállásra és étkezésre fizetett ki Mészáros Lőrinc szállodaláncának, a Hunguest Hotelsnek. A politikusokat a Hunguest BÁL Resort hotelben szállásolták el, az eltöltött két éjszaka, illetve az étkezés összesen nettó 30,7 millió forintba került. Ezen felül további 612 ezer forintot fizettek ki szállásra Mészöly Győzőné egyéni vállalkozónak, aki a balatonalmádi Viktória Hotel tulajdonosa.
A szálláson felül
- 1,9 millió forintot fizettek a Valtonnak a terület biztosítására,
- közel 1,7 milliót rendezvénytechnikai eszközök biztosítására az Event Stuff Kft.-nek,
- Balatonalmádi önkormányzata 2,2 millió forint közterület használati és 166 ezer forint közútkezelői díjat kapott,
- és egy termet is kibéreltek 75 ezer forintért.
Az Economix cikkéből az derül ki, hogy még csak nem is ez volt a legdrágább kihelyezett frakcióülés, Debrecenben például 56 milliót költöttek el erre a célra. Négy év alatt pedig összesen több mint negyedmilliárd forintba kerültek ezek a tanácskozások a Fidesz-KDNP frakciónak.