|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
| |
| |
 |
16°C hőérzet: 16°C páratartalom: 100% |
|
| |
Nappali: |
Éjszakai: |
| |
 |
19°C |
 |
15°C |
|
|
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
|
|
2010. szeptember 10., péntek - Nikolett és Hunor napja van
|
 |

|
Kézilabda – Továbbjutás egy huszassal
|
A vártnál is könnyebben jutott túl "ősi" riválisán a férfi kézilabdázók Magyar Kupa-sorozatában a váci gárda: Vecsési SE – Váci KSE-Taxi 2000 19-39 (9-18).
Az NB II-es hazaiak testes, ám kevésbé mozgékony és gyengébb kondícióval rendelkező együttese egy pillanatra sem tudta megnehezíteni a jó erőben és nagy játékkedvvel mozgó váciak dolgát. Ráadásul a Honvéddal egykor BEK-győztes edzőlegenda, Kovács Mihály nem tudott megfelelő ellenlépést kitalálni a Laurencz László (képünkön) által kigondolt nyitott védekezésre. Így sorra labdát szereztek a mieink és folyamatosan elhúzva, már az első játékrészben eldöntötte a továbbjutást.
A szünetet követően még egyszer nekidurálták magukat a vecsésiek, ez azonban felőrölte minden erejüket és a keveset hibázó váciak kiütéses diadalt arattak.
Váci gólszerzők: Nikolicza Renátó 7; Mórocz Zsolt, Szikra Péter 5-5; Márkus Béla, Duzsi Dávid, Krizsovszki Zoltán 4-4; Pozsgai Balázs 4 (1); Gábori Máté 3; Dóczi Dávid 2; Simányi Péter 1.
Következik az NB I/B-s pontvadászat premierje szombaton Szentendrén, majd az első hazai bajnoki egy hétre rá 17 órakor a Dunaferr második csapata ellen.
|
|
|
|
|
 
|
|
Kézilabda – Döcögősen jött haza a két pont
|
Eleinte nyögvenyelős játékkal, kicsit döcögősen, de végül győzelemmel zárta az újonc otthonában tett kirándulását NB I-es kézilabda együttesünk: ÉTV-Érdi VSE – SYMA Váci NKSE 26-33 (15-15).
Bizony nem a legnagyobb koncentráltsággal kezdtek a mieink a lelkes hazaiak ellen. Az Újbudához hasonlóan az Érdben is három exváci szerepel a keretben (Pádár Margit - aki kihagyta ezt a meccset -, Őri Cecília és Gyetván Krisztina), különösen utóbbi lövéseivel álltak hadilábon a nem nagyon brillírozó kapusaink, az átlövő tíz találattal a meccs legeredményesebb játékosa lett. Három góllal is vezetett az ellenfél és a 17. percben még 11-9 volt javukra az állás. A meccs harmada után kezdett összeszedettebbé válni a váciak védőmunkája. Kevesebb labdát adtunk el támadásban, így igazságos döntetlennel mentek szünetre a hölgyek.
A folytatásban hatottak Németh András (képünkön) öltözőbeli "atyai intelmei", ami aztán abban nyilvánult meg, hogy produkáltak a mieink egy 5-0-s szériát. Ez aztán végül döntőnek is bizonyult, mert ezt követően 3-5 góllal már végig vezettünk. Kimagasló egyéni teljesítmény nem volt, de a kellő pillanatokban hol Juhász Edina védett fontos labdát, hol pedig Tóth Tímea, Temes Bernadett, vagy éppen Rédei-Soós Viktória talált be. A hajrában feladta a gyengébb kondícióval rendelkező Érd: a Vác már nyolc góllal is vezetett. Végül aztán tulajdonképpen a papírformának megfelelő különbséggel nyert csapatunk (ne feledjük: a Fradi hazai pályán néggyel nyert az újonc ellen!), és jobb gólkülönbsége révén továbbra is az élen áll.
Németh András: „tanulságos győzelmet arattunk. Bebizonyosodott, hogy nem szabad senki ellen ilyen dekoncentráltan kezdenünk. Az első félidőben így csak futottunk az eredmény után. A folytatásban szerencsére elkaptuk a fonalat és ez meghatározta a mérkőzés hátralévő időszakát.”
Váci gólszerzők: Tóth Tímea 9 (1); Temes Bernadett 5; Rédei-Soós Viktória, Tápai Szabina, Vaszari Virág 4-4; Baross Zsuzsa 2; Barján Bianka, Fülöp Andrea, Klivinyi Kinga, Pomozi Nikolett, Lucia Uhrakova 1-1.
Legközelebb szombaton 18 órakor az igen jó játékoskerettel rendelkező veszprémiek látogatnak a váci sportcsarnokba.
|
|
|
|
|
 
|
|
Asztalitenisz – Egy-egy győzelem és vereség
|
Mindkét NB II-es asztalitenisz csapatunk idegenben szerepelt az NB II-es csapatbajnokság második fordulójában. A mérlegük: egy-egy győzelem és vereség.
A nyitányon a belső klubcsatában nyertes első csapat rangadót nyert idegenben 10:8 arányban, a MALÉV SC I ellen. A második csapat Dunaújvárosban 12:6-ra kapott ki. A Váci Reménység I két győzelmével vezeti a tabellát, míg a VRE II a tízcsapatos mezőny 9. helyét foglalja el.
A 3. forduló keretében szeptember 18-án a második csapatunk az aszódiakat, másnap az első gárda a dunaújvárosiakat fogadja a Piarista Gimnázium tornatermében.
|
|
|
|
|
 
|
|
Egy hét múlva sátorállítás
|
Vác Város Sportintézményei ezúton is tájékoztatja a létesítményt használókat, hogy a Strand és Uszoda 33 méteres medencéje a 37. héten nem használható.
Az intézmény vezetésének döntése értelmében a várható időjárásra tekintettel a medence feletti sátorállítás szeptember 13-án megkezdődik. Az ezzel párhuzamosan folyó karbantartási és felújítási munkák alatt sor kerül Ványi Lászlóné önkormányzati képviselői keretéből korábban beszerzett vízforgató szivattyú beszerelésére is.
(További információk a www.vacisport.hu weboldalon.)
|
|
|
|
|
 
|
|
Labdarúgás – Elvitte az eső a gólokat
|
Nem született gól az NB II-es váci focisták negyedik fordulóban lejátszott bajnokiján: Dunakanyar-Vác – Mezőkövesd 0-0.
Az esős, nyirkos időben megrendezett találkozó előtt a két együttes csapatkapitánya – a Fair Play napja alkalmából - nyilatkozatban hívta fel a figyelmet a sportszerű játék fontosságára. A mieink összeállítása a következő volt:
Sztankó – Hegedűs, Tányéros Á., Páles, Juhász - Rusvay, Albert (64. perc: Ivanovici), Farkas, Rábold – Fekete (72. perc: Surányi), Palásthy N.
Edző: Szabados György.
Sárga lap 1, illetve 1. Kiállítva: Palásthy a 42. percben (nem tudom miért …)
Támadólag lépett fel a Vác, előbb Palásthy ügyetlenkedett el egy lehetőséget, majd Fekete lőtt a felső lécre, végül ők ketten zavarták egymást ziccerben. A vendégek a biztonságos védekezést tartották szem előtt, ritkán lépték át a félvonalat, akkor sem jelentettek sok veszélyt. A félidő második felében már csendesedett a mieink fölénye, a csúszós füvön már nemigen alakult ki komolyabb gólveszély. A szünet előtt a nézőtérről érthetetlennek tűnő módon egy szokványos szabálytalanságot követően egyből a piros lapot mutatta fel a bíró Palásthynak, így több mint egy játékrésznyit emberhátrányban futballoztak a hazaiak.
A fordulás után ennek megfelelően már korántsem volt domináns a mieink támadójátéka. A kövesdiek sem erőltették a győzelmet, így a kapuk csak ritkán forogtak veszélybe. A hajrában előbb az ellenfél lőtt kapufát, majd a hosszabbítás perceiben akár a mieink is belőhették volna a győztes gólt.
Sajnos, az idei pontvadászatban már nem először volt kénytelen lemondani a komolyabb pontgyarapodásról csapatunknak, annak "köszönhetően", hogy helyzetkihasználása gyatra volt.
Szabados György: "A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, ám a folytatásban az adódó helyzeteket sokkal jobban kell kihasználnunk."
A Dunakanyar-Vác a következő fordulóban Ceglédre látogat. (Szombat 16.30)
FOTÓ: KOVACSICS JÓZSEF
|
|
|
|
|
 
|
|
Kézilabda – Listavezetőként kezdtek
|
A bajnoki rajton aratott fölényes győzelmével az első forduló után a tabella élén áll NB I-es kézilabda együttesünk: SYMA Váci NKSE – Újbuda TC 43-20 (16-8).
A váci szurkolók szerint akár már most végeredményt lehetne hirdetni a női kézilabda bajnokságban … A váciak ugyanis – rövid időszakokat leszámítva – végig döntő fölényben játszottak a pontvadászat nyitányán és az újonc ellen akkora különbséggel nyertek, amivel az élről várhatják a folytatást.
SYMA Váci NKSE – Újbuda TC 43-20 (16-8)
Vác, 600 néző. Vezette: Herceg, Wiedemann (hát … nem jól)
Vác: Herr – Baross 4, Fülöp, Uhrakova 1, TÓTH 10 (5), Temes 2, Vaszari 5 (3).
Csere: Juhász (kapus), Rédei-Soós 1, TÁPAI SZABINA 5, Gróz, POMOZI 4, BARJÁN 5, KLIVINYI 6.
Edző: Németh András.
Újbuda – gólszerzők: Bagócsi 9 (3); Albert 3; Kosik, Tamás 2-2; Németh 2 (1); Ónodi, Tápai Andrea 1-1.
Edző: Ökrös Csaba.
Kiállítások: 6 perc, illetve 14 perc. Hétméteresek: 8/8, illetve 6/4. Az eredmény alakulása: 6. perc: 5-0; 23. perc: 13-4; 27. perc: 13-8; 36. perc: 21-11; 48. perc: 34-14.
A találkozó előtt Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója adta az elmúlt bajnokság gólkirálynőjének, Tóth Tímeának járó serleget és díjat kapott az NB I/B Nyugati csoportban az ifjúságiak között legeredményesebb Gróz Kitti is.
Az ünneplés a kezdő sípszó után is folytatódott, hiszen percenként zörrent meg az újbudai háló. A több korábbi váci játékost - Bagócsi Barbara, Gerstmár Szilvia, Sipeki Flóra – felvonultató vendégek edzője már a 3. percben időt kér. A folytatásban fel is javultak tanítványai, és köszönhetően a nyolcperces hazai gólszünetnek, egészen a félidő hajrájáig tartották az elején elszenvedett hátrányukat. Tette ezt sorozatos emberhátránya ellenére az újbudai hölgykoszorú, ami azért sokat mond a mieink ekkor elővezetett támadási hatékonyságáról. Az újbudai kiállítások közül külön pikantériát jelentett, amikor a fiatalabb Tápai-lány a nővére elleni szabálytalanság miatt kényszerült pihenőre. Bizony, az első harminc perc alapján kevesen jelenthették ki határozottan, hogy ebből olyan győzelem lesz, amely felülmúlja a győriek szekszárdi sikerét (42-21)
A szünetet követően máris lehetőséget kapott minden hazai cserejátékos a bizonyításra. Németh András húzása tökéletesen bevált, hiszen a fiatalok felszabadultan száguldoztak a fokozatosan elfáradó vendégek mellett, ami jelentős és gyors gólkülönbség növelést eredményezett. Most a 7. percig bírta ki időkérés nélkül a vendégek trénere, ám ezt követően már nem tudott a korábbihoz hasonló javulást bemutatni együttese. Sokszor tanácstalanul és bizonytalanul téblábolt az újonc, leginkább a cserekapusuk szédült meg. Igaz őt egy közeli lövés találta fejbe, ami miatt sokáig kereste a helyét a játékos. A 48. percben már húszat számolt a váci publikum különbségként, majd kisvártatva meglett a kívánt 22 gólos fór is. A hajrában már egyik csapat sem törődött a védekezéssel, így az első félidő viszonylag szegényes góltermése (24) után alaposan betelt a folytatásban a jegyzőkönyv (39 gól).
Németh András: "Örömteli volt látni néhány jó egyéni teljesítményt, és hogy a csapat az elvárásokhoz közelit produkált. Talán végre elindulunk előre."
Ökrös Csaba: "Azzal a szándékkal jöttünk, hogy megnehezítjük a hazaiak dolgát. Sajnos, ez csak nagyon rövid időszakokban sikerült."
Az ifjúságiak összecsapásán a mieink 34-25-re nyerte.
A SYMA Váci NKSE legközelebb szerdán a Fradi otthonában meglepően jól helytálló – csak néggyel nyertek a zöld-fehérek – érdiek otthonába látogat.
FOTÓ: KOVACSICS JÓZSEF
|
|
|
|
|
 
|
|
Asztalitenisz – Belharccal indult
|
Mivel a Váci Reménység asztalitenisz együttese az elmúlt bajnokságban kiesett a második vonalnak számító NB I-ből, idén az NB II Közép csoportban két váci pingpong csapat vesz részt.
A mieinken kívül még nyolc együttes alkotja a mezőnyt. A sportszerűséget figyelembe véve természetesen a két váci gárda egymás ellen mérkőzött meg a pontvadászat első fordulójában: Váci Reménység II – Váci Reménység I 4:14.
A második forduló keretében szombaton mindkét gárdánk idegenben szerepel: az első csapat Budapesten a MALÉV ellen, a második csapat pedig Dunaújvárosban.
|
|
|
|
|
 
|
|
Kézilabda – Rajtol a női NB I
|
Pénteken megkezdődik a női kézilabda bajnokság 2010/2011-es sorozata.
Az élvonal 12 csapata az előző pontvadászattal megegyező rendszerben csatázik majd. Minden együttes pályaválasztóként és vendégként egyszer-egyszer találkozik riválisaival. Az így kialakuló alapszakaszbeli sorrend után az első négy elődöntő-helyosztó rendszerben két-két nyert mérkőzésig folytatja, az 5-8. és a 9-12 helyezett pedig bónuszpontokat visz magával az azonos rájátszásbeli csoportban szereplő ellenfeleivel szembeni újabb, összesen hat mérkőzésre. Az alapszakasz első köre december végén fejeződik be, az alapszakasz pedig március végén zárul.
Az átigazolási időszak az alapszakasz utolsó három fordulója előtt fejeződik be. A SYMA Váci NKSE együttesében a jelen állás szerint öt új játékossal találkozhatunk: Fülöp Andreával, Gróz Kittivel, Pomozi Nikolettel, Rédei-Soós Viktóriával és Tápai Szabinával. A klub új menedzsere Kirsner Erika, masszőrje Nagy Adrienn. A tavalyi bajnokságot záró játékoskerethez képest hiányzik majd az eligazoló vagy kölcsönszerződéssel más csapatban szereplő Bagócsi Barbara, Farkas Veronika, Fehér Viktória, Laki Laura, Mezei Tímea, Schmidt Erika és Sipeki Flóra. A mieink az alapszakasz őszi fordulóiban a következő időpontokban lépnek pályára (minden mérkőzés 18 órakor kezdődik):
09. 04. szo. SYMA Váci NKSE – Újbuda TC
09. 08. sze. ÉTV-Érdi VSE – SYMA Váci NKSE
09. 11. szo. SYMA Váci NKSE – Veszprém Barabás KC
09. 15. sze. Mondi Békéscsabai ENK SE – SYMA Váci NKSE
10. 02. szo. SYMA Váci NKSE – Siófok KC
10. 13. sze. Győri Audi ETO KC – SYMA Váci NKSE
10. 20. sze. SYMA Váci NKSE – UKSE Szekszárd
??? Dunaújvárosi NKKSE – SYMA Váci NKSE
11. 06. szo. SYMA Váci NKSE – Alcoa Fehérvár KC
11. 20. szo. DVSC-KORVEX – SYMA Váci NKSE
12. 28. k. SYMA Váci NKSE – FTC.
A hazai bajnokikra egységesen 1500 forintos belépőket árusítanak. (A bérletvásárlási lehetőségek megtalálhatók a klub honlapján: www.vacinkse.hu). A váci egyesület buszjáratot közlekedtet az itthoni találkozókra, amelynek menetrendje képünkre kattintva megtekinthető. A SYMA Váci NKSE tehát szombaton este hatkor megkezdi a bajnoki pontvadászatot az újonc Újbuda ellen (játékvezetők: Herceg József és Wiedemann Viktor) A felnőttek összecsapása előtt 14 órától serdülő, 16 órától ifjúsági bajnokira kerül sor.
|
|
|
|
|
 
|
|
Kézilabda – Páros tesztmeccs a sógoroknál
|
Az osztrák férfi kézilabda bajnokság tavalyi bronzérmes együttesének meghívására két előkészületi találkozóra utazott Ausztriába a Váci KSE-Taxi 2000 csapata.
Két héttel a bajnoki rajt előtt – bár mindkét alkalommal vereséget szenvedtek Laurencz László tanítványai – jól szolgálta a felkészülést és az erőfelmérést a páros csata. Az első mérkőzés elején még a mieink vezettek, ám mindkét játékrész közepén bekövetkezett egy-egy mély hullámvölgy a váciak játékában. A folytatásban azonban a feljavult teljesítménynek köszönhetően sikerült elkerülni a súlyos vereséget.
Hasonlóan alakult a "visszavágó" eleje is. Sajnos ekkor is csak időleges volt a váci előny, az osztrákok nagyobb tudása és rutinja fokozatosan felőrölte a váci ellenállást és e mérkőzést már egy tucat góllal nyerték a vendéglátók.
Eredmények: UHK Krems – Váci KSE – Taxi 2000 35-30 (16-13). Legeredményesebb váci gólszerzők: Márkus Béla 7; Nikolicza Renátó 5; Gábori Máté (képünkön), Simányi Péter 4-4. UHK Krems – Váci KSE-Taxi 2000 35-23 (17-9). Legeredményesebb góldobóink: Szikra Péter 4; Gábori Máté, Nikolicza Renátó 3-3.
A mieink számára a hajrához ért a felkészülés. Szeptember 2-án 19.30-kor az utolsó edzőmeccset játsszák a váci sportcsarnokban a Balassagyarmat ellen. Ezt követően 7-én Vecsésen Magyar Kupa-összecsapás lesz, majd 11-én, szombaton Szentendrén kezdi a pontvadászatot a VKSE.
|
|
|
|
|
 
|
|
Atlétika – Parasikerek Horvátországban
|
Horvátország olimpiai központjában, Bjelolasicán rendeztek hat ország parasportolói részvételével atlétikai dobóversenyt.
A Váci Reménység versenyzői közül többen is részt vehettek a magyar válogatott tagjaként a viadalon. Közülük Kanyó Zsolt (képünkön) érte el a legjobb eredményeket: kategóriájában megnyerte a gerelyhajítást és második lett súlylökésben. A nők hasonló versenyszámíiban Szmrtnik Katalin második, illetve harmadik helyezést ért el. Kiss Viktor gerellyel a harmadik legjobb eredményt érte el, míg súlylökésben ezüstérmes lett. Hídvégi Balázs diszkoszvetésben harmadik, a súlylökők versenyében negyedik helyezést szerzett.
|
|
|
|
|
 
|
 |
|
[1-10] [11-20] [21-30] [31-40] [41-50] [51-60] [61-70] [71-80] [81-90] [91-100] [101-110] [111-120] [121-130] [131-140] [141-150] [151-160] [161-170] [171-180] [181-190] [191-200] [201-210] [211-216] |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
| |
|
Óvodapedagógus
végzettségű, Csecsemő-,
és
kisgyermeknevelő-gondozó
szakos ... |
 |
|
VÁC-BELVÁROSBAN, a
Budapesti főúton, egy
belső udvaros, zárt,
körfolyosós
társasházban, ... |
 |
|
VÁC-ALSÓVÁROS-ban, egy
Földváry tér melletti
csendes utcában,
III.emeleti, 43 m2-es,
1,5 ... |
 |
|
|
 |
|
|
|